Ki áll tulajdonképpen a Pro Village hátterében? 1. rész

Év elején volt lehetőségem Galina Kiselevával, a Pro Village alapítójával és szakmai vezetőjével egy interjút készíteni. Az igazán tartalmas és érdekes beszélgetést az alapötletről, a koncepcióról és a jövőképről az alábbiakban foglaltam össze Nektek.

A beszélgetésünk helyszíne a Pro Village volt, Galina második otthona – ahogy ő nevezi. A terület gyönyörű, hatalmas kiterjedésű ugyanakkor gondosan kialakított. Egy kellemes kávé és néhány keksz mellett kezdtünk bele a társalgásba, ki is ő valójában, honnan érkezett.

Galina Oroszországban született, hosszú ideig Moszkvában élt, a tanulmányai befejezését követően egy nemzetközi kozmetikai vállalatnál kezdte meg karrierjét. A későbbiekben, amikor már vezető beosztásban dolgozott a cégnél, új lehetőségek nyíltak meg előtte. Galina sokat mesélt erről a hihetetlenül izgalmas világról, a sajátosságairól, a munkatársai lelkesedéséről: „A közös munka a kolléganőkkel, az egymásba vetett hitünk és bizalmunk sokat jelent számomra, sok tapasztalatot gyűjtöttem, nagyon szeretek ezzel foglalkozni.“

Galina, hogy jött a Pro Village létrehozásának ötlete?

Galina: Azt, hogy az életem egy részét a kutyáknak szentelem, nem egy ötletnek nevezném, sokkal inkább egy ösztön, ami a mai napig megvan. Két olyan álmom volt az életem során, ami nagyon megmaradt bennem; az egyiknél még egészen kicsi voltam, a másik valamivel későbbi, de mindkettő kutyákkal kapcsolatos.

Gyermekkorom óta jól érzem magam kutyák között és van bennem egy olyan késztetés, hogy ahol tudok, próbálok segíteni nekik.

Gyerekként is volt kutyád?

Galina: Mindig is szerettem volna egy saját kutyust, de mindenekelőtt – nem kis erőfeszítések árán - a szüleimet kellett meggyőzni arról, hogy magunkhoz vegyünk egy négylábút. Amikor végre beleegyeztek, belevetettem magam a kutyafajták tanulmányozásába. Oroszországban akkoriban az volt a szokás, hogy mindenki fajtiszta kutyát szeretett volna tartani.

A választásom egy orosz vadászkutyára esett, számomra akkor az volt az igazi kutya. Azonban mégis úgy gondoltuk, hogy legyen inkább egy labrador, mivel egy vadászkutyával többet kell foglalkozni, a tartása több tapasztalatot igényel, amivel akkoriban a családunk még nem rendelkezett.

Hosszas gondolkodás és keresgélés után végülis egy négy hónapos kölyökkutya befogadása mellett döntöttünk, akit egy nappal korábban az utcán egy konténerben találtak meg. Számomra ez a nap hihetetlenül érzelemdús volt, és rettenetesen boldog voltam, hogy meglett végre életem első kutyája, Jim.

A kutyák iránti érdeklődés, a származásuk és a személyiségjegyeik vizsgálata egész életemben végigkísértek. Már gyermekként is fel tudtam sorolni 100 kutyafajt, tanulmányoztam az anatómiájukat, a viselkedésüket, és a későbbiekben már tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Akkortájt nem sok lehetőség volt még ilyen jellegű képzésekre. Az sem jelentett előnyt számomra, hogy azokban az időkben más, keményebb és szigorúbb módszerekkel, és szinte kizárólag csak férfiak foglalkoztak kutyákkal. Egy ideig emiatt nem találtam meg a módját, hogy ezen a területen dolgozzak.

Az utóbbi években sokminden megváltozott: a kutyákra ma már teljesértékű családtagként tekintünk, velünk élnek, és ma már többet tudunk a pszichológiájukról és a viselkedésükről. Ma már számos lehetőségünk van és rengeteg olyan területe van a kutyákkal való munkának, ahol képezni tudjuk magunkat és velük illetve értük dolgozhatunk.

12 évvel ezelőtt jöttem a két gyermekemmel és Hottal, a labradorral Ausztriába.

Észrevettem, hogy Ausztriában, akár az utcákon sétálva és általában is nagyon sok a keverék kutya. Sokkal több, mint ami számomra Moszkvában megszokott volt. Elkezdett foglalkoztatni ez a jelenség; Moszkvában nem volt jellemző a nem fajtiszta kutyák tartása, a keverékek jellemzően vagy kóborkutyák voltak, vagy menhelyen éltek. Itt viszont családtagként.

Innen jött a gondolat: a munkám miatt havonta egyszer eleve Moszkvába repülök, onnan el tudnék hozni magammal egy reménytelen sorsú kutyát, akinek itt új esélyt adva új otthont találhatnék. Az ötletből valóság lett, Péterrel közösen „Your Chance To Help“ néven megalapítottuk egyesületünket.

Amikor Bécsből Moszkvába utaztam, gyógyhatású készítményeket vittem „pillangógyerekeknek“ ( az „epidermolysis bullosa“ nevű, folyamatos hólyag- és sebképződéssel járó bőrbetegségben szenvedő gyerekeket hívják pillangógyerekeknek, mert olyan törékeny lehet a bőrük, akár a pillangó szárnya ), a visszaúton pedig egy moszkvai menhelyről egy örökbefogadásra szinte esélytelen kutyát hoztam magammal. Az volt az érzésem, hogy nem hiába utazom, úgy éreztem, hogy így cselekszem helyesen.

Ha van bármi, amit megkérdeznétek Galinától vagy Pétertől, esetleg a kutyáinkról, az örökbefogadási lehetőségekről vagy általában a Pro Village-ről szeretnétek többet megtudni, írjatok nekünk az info@pro-village.eu címre vagy látogassatok el weblapunkra: www.pro-village.com.

A következő bejegyzésben megtudhatjátok, hogyan folytatódott Galina kutyákat segítő küldetése.